Hallgassunk bele N. történetébe!

“Tegnap este nagyon szar volt, de most megyek tovább. Nem akarok megint belekavarodni a negatív, önostorozó szarságokba, mint régen. Az a baj, hogy faszán a szőnyeg alá söprök mindig mindent. Kemény csaj vagyok, megrázom magam, felállok, megyek tovább. De nem tudom, mit cseszek el mindig, hogy mindig ugyanabba lépek. Valami nem jó. De nem látom. Nem hinném, hogy átok ül rajtam. Csak olyan, mintha. De valamit nem látok, nem veszek észre.”

Vajon lesz esély valaha megváltoztatni, hogy többször ne lépjen bele ugyanabba a pocsolyába? Mire volna szüksége hozzá?

Feltétel nélküli elfogadásra, ítélkezés mentességre és értő figyelemre. Nem jó / rossz baráti tanácsokra. Egy külső szemre, aki rálát a vakfoltjainkra is.

Alapvetően nincs baj amúgy azzal, ha felállunk, koronát igazítunk és tovább megyünk, ha valami nem sikerül, vagy nehézségünk támad. De fontos, hogy tudatosak legyünk az életünkre és észrevegyük, ha minduntalan ugyanolyan nehézségekkel találjuk szembe magunkat. Ha koronaigazítás közben szánunk erre időt, akkor mielőtt megint csak továbbmennénk, segítséget kérhetünk, hogy sikerüljön végre kikerülni a pocsolyát.

Ha megigazítottad a koronád, és közben rájöttél, hogy soha többet nem akarsz ugyanabba a pocsolyába lépni, keress meg! Mit szólnál mondjuk egy sétához, ahol együtt ránézünk arra, hogy mi is történik veled, mit volna jó másképp csinálni? Indulhatunk is!